7. nap – Debrecen

Debrecen

Szoros első félidő után sima svéd siker

A debreceni középdöntős csoport első mérkőzésén a svédek a spanyolokat búcsúztató
lengyelekkel találkoztak. A meccs elején sűrűbben potyogtak a kétperces kiállítások, mint a
gólok. Bő három percet követően ugyanis három kiállítás mellé csupán egy találat jutott. A
folytatásban szerencsére ez az arány megfordult és inkább a szép megoldások kerültek
előtérbe. Ekkor úgy tűnt, hogy a svédek simán behúzzák majd a találkozót, hiszen gyorsan
négygólos előnyre tettek szert. Azonban a lengyel időkérés után megváltozott a játék képe,
az újonnan Debrecenbe érkező válogatott pedig 7-7-nél utolérte ellenfelét. A félidő hátralévő
része szorosan alakult, egyik fél sem tudott egygólosnál nagyobb előnyre szert tenni, az
utolsó percet leszámítva. Ekkor két üreskapus találatot is szerzett Bundsen, így a szünetben
17-15-re vezettek a svédek. A második játékrész elején Tomas Axnér alakulata állva hagyta
a lengyeleket és a 44. percre nagyjából eldöntötte a meccs lényegi részét. Ekkor már nyolc
találattal vezettek az északiak, amit az összecsapás végéig meg is tudtak tartani, így 33-25-
ös győzelmet ünnepelhettek. A találkozó legjobbjának a hat gólig jutó Jamina Roberts-et
választották.

Románia megnehezítette a franciák dolgát

A nap második összecsapásán Franciaország Románia ellen mutatkozott be Debrecenben.
Hiába kezdték jól a meccset a franciák és léptek meg gyorsan három találattal, a románok a
játékrész feléhez érve utolérték őket. Ezt követően azonban magasabb fokozatba kapcsoltak
a franciák és Kanor vezérletével ismét elhúztak, amire Constantin Pera tanítványai nem
tudtak válaszolni az első harminc perc végéig. A szünetben 12-9-re vezetett Franciaország,
amit tovább is növelt a második félidő elején. Ötgólos hátrányát viszont szépen fokozatosan
le tudta dolgozni Románia, így a 42. percben kezdődhetett minden elöről. A folytatás szoros
játékot hozott, hol döntetlen volt az állás, hol a franciáknál volt az előny. Így fordultak rá a
csapatok a hajrára is, ahol Nze Minko-ék kihasználták Bazaliu kiállítását és az 55. percre egy
négygólos differenciát építettek ki. A románok mindent megtettek a pontszerzés érdekében,
azonban a franciák ehhez nem asszisztáltak és nagyobb tapasztalatuknak köszönhetően végül simán, 30-25-re behúzták első találkozójukat Debrecenben. A mérkőzés legjobbjának
a hat találatig jutó Chloé Valentini-t választották.

Továbbra is hibátlan a magyar válogatott

Az esti meccsen két csoportgyőztes, Magyarország és Montenegró mérte össze tudását. A
találkozó elején a magyar válogatottnak feladta a leckét Montenegró védekezése és Rajcic
teljesítménye is a kapuban. Ezt pedig támadásban kihasználta Suzana Lazovic alakulata és
bő hat perc után 6-2-re meglépett. A folytatásban a magyarok egyre eredményesebb
kézilabdát játszottak és a védekezésük is összeállt, aminek meg is lett a gyümölcse. Egy 6-
0-s periódust produkálva fordított Golovin Vlagyimir együttese. A szünetig tovább növelte a
differenciát a hazai publikum előtt játszó magyar válogatott, Kuczora találata után 16-11 állt
az eredményjelzőn. A második játékrész első fele lüktető játékot hozott. Előbb Montenegró
zárkózott háromra, majd a magyarok ismét megléptek hattal. Az ezt követő periódus
elsősorban Szemerey-ről és Attingre-ről szólt, mindkét kapus szebbnél szebb védéseket
mutatott be. Ez idő alatt lényegében nem változott a különbség és az utolsó percekre
fordulva már csak a pontos végeredmény volt kérdés. A magyar válogatott végül 26-20-ra
múlta felül Montenegrót. A találkozó legjobbjának pedig a 15 védésig jutó Szemerey Zsófit
választották.

vissza