8. nap – Debrecen
DebrecenRománia talpon maradt, végig vezetve győzte le Svédországot
A román és a svéd válogatott találkozóján az első gólt a kékmezesek szerezték, de Románia
hamar magához ragadta a vezetést. Az első félidőben már hat gól is volt a két csapat között,
10-4-re és 12-6-ra is vezettek a pirosak. A szünetre 12-8-as román vezetéssel vonultak a
csapatok. A második játékrész elején a svédek lényegében nem tudtak közelíteni
ellenfelükhöz. Alisia-Lorena Boiciuc kizárását követően azonban visszazárkóztak az
északiak, az 56. percben Olivia Löfqvist góljával egyenlítettek. Ekkor érkezett a győztes
húzás Florentin Perától, érkezett a kapuba Raluca Kelemen, lehúzta a rolót, ezzel
megnyerve a mérkőzést a románoknak. A mérkőzés legjobbjának Bianca Bazaliut
választották a szurkolók.
Sima győzelemmel került közelebb az elődöntőhöz Franciaország Montenegró ellen
A két csoportelső csatáját a franciák indították jobban. A harmadik perc végére már 3-0-ra
vezettek, az előnyüket pedig folyamatosan növelni tudták. Az első félidő krónikájához
hozzátartozik, hogy Orlane Kanor kizárásban részesült egy Tatjana Brnović elleni
szabálytalanság miatt. Ezután a montenegróiak közelebb tudtak zárkózni, a szünetben 15-11
állt az eredményjelzőn. A második félidőt ismét a fehérmezesek kezdték jobban, egy
hétperces teljes gólcsendet követően növelni is tudták az előnyüket. Az 50. perc után
többször is volt kilencgólos hátrányban a montenegrói válogatott, a végén azonban 31-23-as
francia sikernek tapsolhatott a kicsivel több, mint 2000 néző. A mérkőzés legjobbjának a 11
védést bemutató Laura Glausert választották.
Magyarország lehengerlő játékkal verte Lengyelországot
A mérkőzés elején érdekes jelenetnek lehetett szemtanúja a kilátogató közel háromezer
néző, hiszen Kácsor Gréta a két himnusz között rosszul lett, ezért ki kellett mennie a kispad
mellé. Ez azonban nem zavarta meg a magyar válogatottat, hiszen sokkal jobban kezdte a
mérkőzést ellenfelénél. Végig a pirosmezes hazaiaknál volt az előny, a szünetre pedig nyolc
lett a két csapat között. A 36. percre a magyar csapat előnye tízgólosra növekedett, ám a
lengyelek egy 3-0-s futással hétre zárkóztak. Ez azonban nem zavarta meg a hazaiakat,
Golovin Vlagyimir időkérését követően ismét betaláltak, a 45. percben pedig már ismét 10
gól volt a két csapat között. Ezt követően a különbség kilenc és tizenegy gól között mozgott,
a végeredmény pedig 30-20 lett. A mérkőzés legjobbjának Vámos Petrát választották.